Címkék

2011. november 19., szombat

A viskó (W. P. Young)

Ha létezik egyáltalán Isten, és ez az Isten jó és szeret minden embert, akkor hogyan történhet meg, hogy egy ártatlan kislány egy pedofil gyilkos áldozatává váljon? Hogyan engedhet meg Isten egy ilyen borzalmat? Ezzel a kérdéssel szembesül A viskó című regény főhőse, Mackenzie, aki szerető és félig-meddig istenhívő családapaként így veszíti el legkisebbik lányát, Missyt. A tragédia után még jobban elfordul Istentől, ám egy nap különleges levelet kap: a levél írója, Papa találkozásra hívja őt a viskóba. Hogy kerül hozzá a levél? Kicsoda Papa (talán maga Isten? Mackenzie felesége ugyanis Papának szólítja Istent az imáiban)? Miért pont abban a viskóban kell találkozniuk, ahol Missyt megölték? Mackenzie úgy érzi, megőrült, mégis elmegy a találkozóra.

A különleges, ezer kérdést felvető indítás egyrészt gyorsan felébreszti a kíváncsiságot az olvasóban, hogy vajon mit lehet ebből kihozni, milyen válaszokat, nézőpontokat kínálnak majd a továbbiak. Másrészt a cím és az a mozzanat, hogy Mackenzie elmegy a viskóba, sejteti, hogy ez egy elgondolkodtató, lelki folyamatokat, örök kérdéseket boncolgató könyv, hiszen a középpontban a viskóban Istennel töltött idő fog állni: a kérdések és a válaszok.

Én nagyrészt az egész regény során azt éreztem, hogy sok témánál új megközelítések jelennek meg, és az istenábrázolása is jócskán eltér attól, amit megszoktunk. Isten levelet küld? Viccelődik, sőt ugratja az embert? Egy karosszékben ülve egyszerűen csak gyönyörködik a tájban, miközben teát kortyolgat? És akkor még nem beszéltem a három isteni személy megjelenítéséről, melyben szintén több fantázia van annál, minthogy szakállas bácsiként ábrázolja az Atyát, galambként pedig a Szentlelket – de nem lövöm le előre a poént. :) Színesek és szokatlanok azok a részek is, ahol Mackenzie ízelítőt kap a mennyországból.

A regény borítója remek választás, mert nagyon jól szemlélteti azt, hogy a fájdalomtól dermedt lélekbe hogyan tör be az eseményekkel és érzelmekkel való megbékélés fénye, hogyan követi a telet az olvadás, majd a kivirulás. A téma, miszerint adott egy ember, aki bármit kérdezhet Istentől, és akar is kérdezni, mert dühös és értetlen, már önmagában is rengeteg lehetőséget kínál, és az író alaposan ki is aknázza ezeket a lehetőségeket. Bűn és bűnhődés, ítélkezés és megbocsátás, hatalom és önkorlátozás, szabadság és félelem, lelki sebek, kiengesztelődés, bizalom, szeretet - hogy csak a legfontosabbakat említsem. Rengeteg a párbeszéd, és jó részüket lassan érdemes olvasgatni, emészteni.

Elképzelni az elképzelhetetlent, megválaszolni a megválaszolhatatlant – ezeket kísérli meg a könyv, mely valóban elgondolkodtatóra és meghökkentőre sikeredett. És ha mindezt úgy próbáljuk szemlélni az előszó fényében, mint igaz történetet, nos, akkor válik csak igazán meghökkentővé.

Végül következzen néhány idézet a könyvből, csak úgy kóstolóba. :)


„A megbocsátás nem felejtést jelent (...). Azt jelenti, hogy elengedjük a másik ember torkát.”

„Csak azért, mert valamit erősen hiszel, az még nem teszi azt igazzá.”

„Az érzelmek a lélek színei; látványosak és csodálatosak. Amikor semmit sem érzel, a világ unalmassá és színtelenné válik.”

„Kétségbeesetten próbálsz az ellenőrzésed alá vonni valami olyasmit, ami fölött nincs hatalmad. Nem tudod befolyásolni a jövőt, mert az még nem is valóságos, és soha nem is lesz az. Megpróbálsz Istent játszani azzal, hogy elképzeled, hogy a gonosz, amitől félsz, valósággá válik, aztán pedig megpróbálsz terveket és eshetőségeket kidolgozni arra nézve, hogyan tudnád elkerülni azt, amitől félsz. (...) Az a személy, aki a félelmei által él, nem fog szabadságot találni a szeretetemben.”

„Egy visszatekintés által sok minden felidézhető, és nagyon sokat lehet belőle okulni, de csak akkor, ha csupán látogató vagy a múltban, nem pedig állandó lakos.”

„Az, hogy ki vagy, mindig magasabb rendű annál, aminek látszol - annál, ami csak úgy tűnik, hogy van. Mihelyt elkezded valóban megismerni azt a személyt, aki - a te előítéleteid alapján - egy nagyon szép, vagy nagyon csúnya arc mögött megbújik, akkor a felszín elkezd elhalványulni, míg végül egyáltalán nem lesz jelentősége.”

„Ugyanúgy nem tudod a bizalmat megjátszani, mint ahogy nem tudod az alázatot "csinálni". Az vagy van, vagy nincs. A bizalom egy olyan kapcsolat gyümölcse, amelyben tudod, hogy szeretnek téged. Mivel te nem tudod, hogy szeretlek, nem tudsz bízni bennem.”

„– Ezért szeretjük annyira a törvényt – mert ad némi befolyást és hatalmat? – kérdezte Mack.
– Még annál is sokkal rosszabb – folytatta Sarayu. – Felhatalmazást ad arra, hogy ítélkezz mások felett, és hogy felsőbbrendűnek érezd magad hozzájuk képest. Így azt hiszed, hogy magasabb minőségű életet élsz, mint azok, akiket megítélsz. Szabályok erőltetése, különösen a kevésbé kitapintható formáiban, mint például a felelősség és az elvárás, arra irányuló hiábavaló kísérlet, hogy a bizonytalanságból bizonyosságot teremtsetek. És azzal ellentétben, amit valószínűleg feltételezel, én nagy kedvelője vagyok a bizonytalanságnak. A szabályok nem képesek szabadságot adni; csak ahhoz van erő bennük, hogy vádoljanak.”

„Mi a „gonosz” szót a Jó hiányának leírására használjuk, ahogy a „sötétség” szót a Világosság hiányának leírására, a „halál” pedig az Élet hiányát jelenti. Mind a gonosz, mind a sötétség kizárólag a Jó és a Világosság vonatkozásában érthető meg, egyébként nincs valóságos létezésük.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése